A tetőszerkezet építésre és tetőfedésre lebeszélt mestert a kezdésre megbeszélt időpont előtt 3 héttel elkezdtem hívni, hogy egyeztessük mégegyszer az anyagszükségletet, rendelést, kezdési időpontot, egyebeket. 2 hét után egy sms-ben sikerült reagálnia, annyit tudtam meg, hogy küldföldre költözött munka miatt, és tavasz előtt ne is számítsunk az érkezésére.
Elszomorító a hozzáállás, illetve a szóbeli megállapodás értéktelensége a magyar építőiparban, bár előre felkészültünk az ilyen esetekre, az eddigi munkák során azonban nem tapasztaltunk ilyet, reméljük ezután sem fogunk.
November elején elég nehéz jó szakembert találni tetőépítési munkákra, először az ismerősöket futottuk át, horribilis árajánlatokat kapva az eredetileg a költségvetésben kalkuláltakhoz képest. Nagyságrendileg a számok így néztek ki:
- aki nem jött el végül, viszont vele kalkuláltunk: 2,2 millió Ft, anyaggal, munkadíjjal.
- egy ismerős ács, anyaggal, munkadíjjal, de számla nélkül: 3,8 millió Ft.
- egy ismeretlen tetőépítő cég, a netről vadászva: 5,4 millió Ft, szerződéssel, számlával.
és mindketten december eleji kezdéssel legkorábban.
Szerencsére egy ajánlás által megtaláltuk a céget, akivel szerződtünk, nem sokkal az eredeti ár feletti összegért, teljes ügyintézéssel, 2 héten belüli kezdéssel. Mivel az idő sürgetett, és megbízható is volt a cég, az anyagkiírással megfűszerezve, ma aláírtuk a szerződést, jövő hét elején kezdenek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.