A villanyszerelők levonulása után a gipszkartonos csapatnak nem sikerült visszatérnie, mintegy másfél hetes ígérgetés után a "sajnos nem tudunk többet jönni" üzenetet kaptam, már többszöri emelt hangvételű megkeresésemre. Nem szokásom ilyet tenni, de az utolsó beszélgetésünk alkalmával ígéretet tettem arra, hogy ahány fórumon csak lehet, megteszem, hogy megnevezem a kókler munkát is félbehagyó társaságot, és aki lehet, azt eltántorítok attól, hogy valaha is munkát adjon nekik, ők pedig a Sáfár Tamás és a hozzá köthető Plus Profit Kft. A munka befejezetlenül hagyása mellett még anyagi oldalról is hibádzik a történet, bár a munkára csak némi előleget kértek - persze csak az elvégzett munka arányában kaptak - viszont az anyagról származó számlát a saját nevükre kiállítva, és azzal nem elszámolva, úgy gondolom a NAV felé egy nem korrekt pénzügyi rendezést mutathatnak fel. Az ígérgetések végén annyit sikerült elérnem, hogy egy ismerősét ajánlva - másra bízták a befejezést.
Annyi előny volt a csúszásban, hogy közben a megrendelt MDF lemezelt utólag építhető fenyő palló tokos beltéri ajtók is megékeztek, azokat be tudtam építeni a helyükre, tokonként 4 helyen az oldalfalba csavarozással, a felső áthidalókat pedig 15 cm-rel lejjebb hoztam, hungarocell táblás ragasztással.
Természetesen az ismerős ajánlott cég vezetője csak látásból ismerte kókleréket, viszont ők korrekt áron, korrekt feltételekkel és határidőval be is fejezték a munkát, a gyors felvonulástól számítva bő egy hét alatt. Hát lehet ezt így is... :)
A ház legnagyobb részénél normál, a kandalló környékén tűzálló, a vizes helységekben impregnált Rigips gipszkartont használtunk, a falakra ragasztásnál pedig 30 zsák Interproject csemperagasztót, a falaknál 75-ös profil, és a lapok közé rakott 5 cm-es kasírozott oldalú kőzetgyapot táblát. Az álmennyezet 7,5 cm-es rugós függesztőkre lógatott csavarozott acél szerkezet, a betonfödémhez erősített keresztszálakkal.
Az alap bandázsolás és 2 réteg glettelés elkészült, a végső csiszolás és javítóglettelés még rám vár majd.
Szerencsére itt csak a munkadíjak merültek fel, így a 2 cégnek kifizetett összeg további 400.000 Ft volt, illetve a bandázsoláshoz és a későbbi gletteléshez szükséges glettanyag, szalag és erősítők még kb. 100.000 Ft-ra rúgtak, a beltéri ajtók szintén 100.000-re, így 18,8 milliónál járunk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.